PirosHeteseim

PirosHeteseim

Buszmegállóban a padon
lógatom a lábam
dúdolok,
ismerős dallam
basszust ad alá az induló busz,
a régebbi, zörgős, brümmögős -magas a lépcsője,
a modern, szelíd, halk, égszínkék hümmögő -bárki felugorhat rá.
Ezek a gyakori buszaim,
szeretem őket,
jó kis állomásaik vannak,
s az oldalait közös emlékeinkkel dekorálták,
mindegyiken egy másik
- a moszkvai buszokon régebbi emlékek,
négy-öt évesek,
ha nem lettek volna
nem születnek huszonegyedik századi karcsú kékek.
Most hol ez, hol az a fajta tűnik fel a megállóban,
ha nem szállok fel, akkor csak vagyok
az állomások zeneszámok,
hallgatok, lélegzek, utazok.
Vagy fogom magam, s mivel
a Móriczon mindegyik megáll,
a képek is megállnak
s a lejátszó én magam leszek
a stop, a play, a pause, a rewind, a forward, a next,
amelyikhez kedvem futja.
Lenyomható gombok halmaza motor a kedvenc buszomon
ahol a sofőr mosolyog -az ellenőr nem-,
és az a finom miliő,
a megnyugvást keltő, friss olajszag,
belém száll,
tűnődöm,
csendesen,
derűsen,
elérzékenyülve,
hétköznapokat olajozva utazunk,
utazunk a zeneszámok vonalán.

/2014. február 28./