Írisz Csodaországban

Írisz Csodaországban

Bauer Írisznek Szeretettel!

A szivárványhíd mögött,

Ahol magasabbak a virágok az embereknél

így az erdő pipacsrét

Ahol az égnek csillagos pizsamája van

és az a nappali munkaruhája

Ahol az emberek az utcán állatokkal keringőznek

és a talpalávalót szorgos hangyasereg húzza

Ahol a kutyáknak szárnyuk van, repülnek

és gazdájukat ők sétáltatják,

Élt egyszer egy tücsök.

-Cipp-ciripp! Szóló Tücsöknek hívnak.

Körbevezetlek benneteket! Tartsatok velem!

Ez itt Csodaország.

Bármi megtörténhet.

Itt lakik Füle Müle barátom.

Bizony, sok kalandot látott.

Egy éve, tavaszi röpjáratán

útjába esett egy barát.

Ő volt Csok Írisz, a kisegér,

sólyom repítette az ég tetején,

a karmaiban tartva szorongatta,

félelemtől remegett Csok farka

Szemtanúk szurkoltak a rétről ezerrel,

„Hajrá Írisz, ne add fel!”

És egyszer csak hirtelen

a ragadozó karma elernyedt.

Zuhant a kisegér a levegőben,

kapálódzott, ahogy telt tőle,

de ne aggódjatok!, megmenekült,

Füle Müle gyorsan alárepült.

Hátára kapta, s gyorsan elrepültek,

az éhes sólyomnak tombolt a dühe:

-oda a reggelim, ez már tényleg dühít,

nem vadászok többé, eszem inkább gyümit-

Írisz csak szuszogott Müle hátán egyre,

félve nézett előre majd egyre lejjebb,

amikor hirtelen elámult a látotton,

egy sárkánycsemete korcsolyázott a buszokon.

Az emberek a buszban sikongattak,

kimásztak az ablakon, majd szívrohamot kaptak.

-Héj te Sárkány, mit csinálsz itt?

Írisz kérdő tekintete párviadalt vív.

-Mit csinálnék? Korcsolyázok!

 Mindig is szerettem volna kipróbálni.

-Ez nem játék! Szállj le a buszokról!

 Nézd meg, hogy félnek az emberek!

Buszozott a korcsolya, buszozott a sárkány,

buszoztak a járókelők, buszozott a kilátás,

buszoztak a sikoltozók, buszozott a félelem

buszozott a busz, buszozott a sárkánygyerek.

Miután a sárkány szíve megenyhült,

s az utazó közönség is megmenekült,

a két barát elrepült és kémlelt a felhők közül,

hol akadhat némi finom gyümölcs.

Találtak is egy bogyó-gazdag kertet,

tele ették magukat ribizlivel, meggyel.

Pocakuk már hasonlított egy dombra

ezután már jöhetett a móka.

Bogyófoci, gurul a piros labda,

ribizlit passzolnak neki a falnak;

És lő és góól!, piros gyümölcs durrant,

minden tetőtől-talpig piros lett a faluban.

Piros a kert, piros a ház is,

piros a templom, pirosak a fák is,

piros az aszfalt, piros az utca,

piros lett mindenkinek mindegyik cucca.

Ha már piros lett az egész mindenség

összegyűjtötték a gazdák a kifolyt bogyólét,

vödörbe szivattyúzták mind az összes cseppet,

tele lett a vödör, a vasútállomásra mentek.

Adomány az egyik szerencsés vonatnak

bogyólé a tartályban, ők ezekkel vontatnak.

Beszállás, indulás, irány az úti cél,

Müle és Írisz is a vagonban üldögélt.

Az ingyen utat megragadva,

hisz a Kék Tündér már régóta hallgat,

felkeresték őt, megnyomni a csengőjét,

már régen eltűnt, szálán és szőrén.

Kitekintve a vonat ablakán

tátott szájjal keresték a csodának a szavát,

az állomásfőnök tárcsája

a világ legszínesebb, nagy nyalókája.

Mikor megérkeztek, képedtek igazán csak el,

ti sem hinnétek, mire kapták fejüket fel.

Színes látványt nyújtott az egész város,

olyan édesnek tűnt, csorgott a nyáluk.

Nyalóka volt a játszótér, nyalóka a tábla,

nyalóka az erdő, nyalóka a faágak,

nyalóka a kerítés, nyalóka a kutyaház,

nyalóka a nyalókabolt, nyalóka a határ.

Nyalókaváros édes hangulata

megtetszett nekik minden egyes pontja.

Ideköltöztek hát rögtön, örökre,

Tündéri szomszédságba, nyalóka körökbe.

Vattacukorfelhős lágy reggelen

két cicafarok arra tekergett,

érdes nyelvükkel nyalókákat nyalogattak,

az erdő lombjai egyre apadoztak.

-Menjetek innen! Mit képzletek?! Sicc!

de a macskák csak azt mondták: -Ez vicc!

 Ugye tudod, hogy mi macskák vagyunk

 és te csak egy egérke, akivel éppen jóllakhatunk?

De nem kellett ám félteni a bátor egérkét!

Megmutatta nekik, merre, hol, hány lépés!

Fehér kendőjét Mülére borította,

a cicák szellemet látva, borzolt szőrrel iszkoltak.

A Kék Tündér végig megbújva figyelte őket,

-Holnaptól a város titeket hív igazi hősnek!

Lett is dínom-dánom, igazi mulatság,

őket ünnepelte a királyi-nyalóka-udvarház.

És azóta, kedves barátaim,

Müle és Írisz lovagi címet viselnek.

Lovagosan, lovon járják nyalókaváros erdeit,

biz’ ám, ők lettek a rend szorgalmas őrzői,

s még ma is ott élnek

és ha hiszitek, ha nem,

azóta minden reggel szivárvány borítja be nyalókaváros egét.

www.facebook.com/iriszabatorszivarvany?fref=ts