Veszprém

Veszprém

Sötét felhőtenger mutatja, a nap lejárt,

Egyedül ülök a veszprémi vár falán.

Karjaim kitárom,

Becsukom a szemem, s várom,

A fuvallat felvegyen,
S mint egy sas, velem szálljon.

Köröttem párocskák édesen,
Mellettem István és Gizella ragyog fényesen.

Megfordulok, szemem a sötét macskakőre pillant,

Egy futrinkát hajszol az úton egy fekete kiscica.

Fentről díszes panoráma,
Távol a Bakony hegyei várnak.

Pár perc elég, s lelkem újra tiszta,

Elfeledtem, hogy a nap ma rideg volt,

A felhők ellenére, itt mégis újra tiszta.

Ha van környék, miben ember

Újra megtalálja örömét,

Menjen oda,

Ha nem találja esze-szíve lényegét.

Ez is bizserget, de itt halk a táj,

S mosolygok, ha meghallom:

Veszprém, Veszprém állomás!