Vágyvillamosom

Vágyvillamosom

Nem tudom hogy nézhet ki.
Sosem láttam még.
Persze nem lenne rossz...
Amikor a nagy nyüzsgésben tűnődöm, hogy milyen lehet,
egy sárga, kissé megkopott kék rozsdával díszített, színesen kivilágított,
cseppet sem megszokott villamos jut az eszembe. 
Ha egy pangó napon  megcsillan a nap izzasztó sugara fémkerekein,
elvakítja az embert, s az tántorgó öröm-vágy negyedbe kerül.
Büntetésként vagy jutalomként.
Ha egy zsúfolt délután esernyő alól bámulom a villamosom,
mikor az eső utolér a városi lófrálásban
a pénztárcám sem szomorkodik tovább,
beér a megállóba egy villamos,
nincs esernyője, ahogy nekem se, csorog rólunk a víz,
már csukódna az ajtaja, de az utolsó pillanatban felkapaszkodok,
én már nem ázok tovább, ő miattam belül is vizes lett.
Egyetlen hely van, leülök.
Bámulok, bambulok ki az ablakon keresztül
egyszer csak szembe jön velem a vágyvillamosom
megsértődött, hisz elhagytam a valódiért.
Utazunk, a villamos és én. Én a villamoson, a villamos velem
s szembe jön a sínpályán a vágyvillamosom
hatalmas karambol
kisiklunk
fehér lámpák világítanak
a vágyvillamoson s az csak mosolyog.

/2014. február 15, március 10./