Példakép emlékkép

Példakép emlékkép

Régen volt már,
De még emlékszem rá,
Nem tudom honnan jött,
S egyik pillanatról a másikra múlt el már.

Felvillant a szememben valaki,
Kit követni akarok,
S elhatároztam, adok neki valamit.
Egy embert, aki felnéz rá,
Aki tiszteli és szereti.

Példaképe lehet valakinek,
Nem is tudom, milyen lehet.

Talán jobban ismerném még,
Ha előbb barátként szerettem volna,
S nem példaképként.

Akkor is gyakran hiányzott,
Mert nem voltunk sajnos igazán barátok;

Bár sokáig megmaradt,
S nem tudtam feledni,
Mégis elmúlt, már csak emlék.

Mégis tanultam tőle,
Ezt is, azt is,
Tisztelni és szeretni is,
S még néha felidézem,
Milyen volt vele néha beszélgetni.

Volt idő mikor sokszor összefutottunk,
Véletlen, s beszélgettünk jókat,
S emlékszem, mikor egyszer rosszkedvem volt,
Észre vette, könnyes az arcom,
És megvigasztalt, s felvidított.

Jöttek a napok, hónapok,
Mikor egyre kevesebbet beszéltünk,
Mert már messze volt.
Emlékszem, hiányzott.

Ez a hiány elfeledtette a példaképem,
Kire még mindig,
S nem csak tárgyakból,
Szívemből is emlékszem.

Újra többet látom,
Előtörnek az emlékek.

Előfordulhat, sokszor ezen gondolkodom,
Lehet, hogy nem lett volna,
Ha kicsit magasabb vagyok.
Talán gyermeki szemmel néztem fel rá,
S ez vezetett el tán más helyre is.

Megtanított, hogyha szeretek valakit,
Sokáig szeretem, s tisztelem is.

Próbált megtanítani, talán arra is,
Mikor kell elengedni valakit.
Ez nem sikerült,
Még mindig harcolok érte,

(Bár valaki másért),

De nem szeretném, hogy bárki is félre értse!