Nem tudom, ki, s miért vagyok

Nem tudom, ki, s miért vagyok

Nem tudom, ki vagyok, miért vagyok.

Azt tudom csak, hogy miért nem vagyok.

Lehetek felfedező, tudós, orvos, akár táncos,

Mégis miért marad arcom mindig ráncos?

Ész, tudomány, ez most nem kell senkinek,

Többre megyek vele, ha lélegzem.

Friss levegő hiányától lélegzetem akadozik,

Ki vagyok, ki nem vagyok, nem tudja azt senki.

Csak azt tudom, mi szeretnék lenni!

Valakije valakinek, a világban egy hasznos ember.

Ültetem a fáim, bokraim, még sem leszek kertésze,

Szép kis kertemnek, amit nevel valaki.

Gondozom mégis, hisz szikkadás után a talaj is múltba vész;

Nem kell ahhoz, sem ész, csak szív!

Nem tudja senki, mi az, ami elnyom,

Hisz manapság, levegőtlen idő mi elzárja hangom.

Hangom csak mi elvész, szívem megmarad,

Valaki hallgatózik, megfejti minden titkomat.

Megfejti, s talán megmutatja a szivárvány alatt az x-et,

Ahol a kincs, mint megtalált jutalom rejtőzött előlem.

Kiásom, hisz ásóm mindig a kezemben, tartom, s

Várom, szivárvány lábához, ha odaérek, fellélegzem,

S örökre ott maradok, hol az élet kapuja majd boldogan zárul.

Nem tudom, ki lennék, ha ott lennék,

Azt tudom, hogy álmaim ott lennének,

Megvalósult álmaim a napjaim részei lehetnének.

Mi takarja el a szivárványt? A múlt elmúlása okozta volna?

Nem merek elindulni sem, mert tudom, hogy nem szabad!

Lekötözöm magam, de mintha gázkamrában volnék,

Látom az ajtó kilincsét, mégsem merem az ajtót kinyitni.

Fellökném azokat, kik az ajtó mögött állnak,

S nem tehetnek róla, hogy ők már lezárták a múltat!

Én nem tudom lezárni, mert ha nem is tudom, hogy ki vagyok,

Már tudom azt, hogy miért vagyok.

Azért, hogy álmaim valóra váljanak, és úgy haljak meg,

Elérjem a célom akár küszködéssel, akár egyik pillanatról,

A másikra teljesüljön be, hisz ekkor végre önfeledt boldog leszek;

S lehet, másokat is boldoggá tettem ezzel,

Hisz vártam rájuk, és szerettem őket!