Kicsi ember

Kicsi ember

Első óráim kapujában

Nem gondolta senki,

Hogy külsőleg

Más génekkel megáldva

Lefaragott ’ belőlem

Néhány centit.

Kiskoromig eszembe sem jutott,

Nem törődtem a gonddal,

Hogy lenéznek rám a nagyok.

S a szó a térben elfutott

Amiért én kisebb vagyok;

De nem fogtam fel rossznak.

Iskolába belenőve,

Osztályokat feljebb járva,

Éreztem, s láttam fényképeken

A hiányzó centiket felőlem.

Megmaradtam vele békében;

Mégis sárga jelzést kapott a lámpa.

Örökké lesz, ki mereng,

Mikor lát, s mutogat

Társának, mint cirkuszi majmot

Mutogat, s élvezi, hogy kínoz engem.

Barátaim nem kérdezik mi a bajom;

Hisz tudják, a rosszkedv elragadt.

Körbezárva védenek,

Sorban bámuló szemeket fürkésznek.

„Ne nézzed! Nézd magad!”

Kedves szavakkal édesen;

Bennem nyomot hagynak,

S vidáman, s röptében,

Bíztatnak, hogy mosolyogjak,

Ők úgy szeretnek, amilyen vagyok.

S lesz más is, ki azt mondja még,

Így vagyok csinos és aranyos?

/szeptember 16./