Katonás ragaszkodás (reflektálás)

Katonás ragaszkodás

(reflektálás egy tudatlan kijelentésre)

Aki ismer, annak könnyen, látszólag jogosan tűnhet úgy, hogy úgymond „Katona-buzi” vagyok.

Aki jól ismer, az tudja hogy van ez nálam igazából, mi van mögötte, mi merre, hány méter.

Az első méter az első darab volt. Nordost. 2013. április.

A darabról címszavakban:

• Moszkva • 2002-es csecsen túszdráma • orosz anyuka a családjával • mentős nő • csecsen terroristalány •

Lelket felkavaró, kérdéseket feltevő, elgondolkodtató este volt. Valami megváltozott. Bennem. Elkezdtem máshogy látni a dolgokat, mélyebben, érdeklődőbben.

Külön kiemelném a csecsen terroristalány szerepet. Figyelemreméltó az út, amit bejár, valamint a saját magával, vallásával, kötelezettségével szembeni küzdelme, döntése, s annak súlya. S talán első hallásra furcsának tűnik, de az előadás során a csecsen terroristát alakító színész és karaktere került hozzám legközelebb.

Ilyenkor már úgy másfél éve írtam verseket, „költögettem”. Akik olvasták, olvassák ezeket a kis csíra-agyszüleményeket, éles, hirtelen változást figyelhettek meg.

Na, itt volt a nagy áttörés! A Nordost! Elkezdtem máshogy gondolkodni. Ha lehet úgy mondani, felnőttesebben, dolgokat, tényeket műveltebb szemmel vizsgálva, különböző lényegi mozzanatokra, kérdésekre reflektálva. Az előadás után tovább foglalkoztam a csecsen mészárlással; jó volt utána járni dolgoknak, kutatni. Így született meg egyik, talán legszívbemarkolóbb versem, Nordost címmel.

Második méter, a következő előadás, szintúgy a Katona Kamrájában. Rükverc. 2013. szeptember.

Címszavakban:

• Kerékgyártó István regénye • hajléktalanság • élet az utcán• melegedőig vezető út • kiszolgáltatottság • elfogadás • egy élet, egy sors hátrafelé •

Mire hívta fel még inkább a figyelmem? Empátia, elfogadás, másokra való oda (nem) figyelés, megbecsülés.

Ez csak két előadás a több közül (meghatározó, sokáig rágódós estét szerzett még A mi osztályunk is). Más, könnyedebbnek mondható színdarabok (Virágos Magyarország –bár ez is erősen reflektál a mai Magyarországra– , valamint A hős és a csokoládékatona) mellett részem volt még a kivándorlás témáját feldolgozó (Illaberek), valamint a különböző társadalmi rétegek közötti élethelyzetet, konfliktusokat megragadó (Fényevők) darabok nyilvános próbáiban. Ezek is mind komoly kérdésköröket feszegetnek, s érdeklődő emberekben fel is teszik azokat a bizonyos kérdéseket.

A Katona elindított egy úton, ami az értékesebb színházélmény megragadásához, felfedezéséhez vezetett. Becsülni, keresni kezdtem a lényeges tartalommal bíró, jelentős mondani valót hordozó előadásokat. Találtam is! Mielőtt valaki feltenné a kérdést, rögtön válaszolnék is, igen, más nevesebb színházakban is jártam. Ne higgye senki, hogy nem! S az is (majdnem) mind jó volt! De még mennyire! (Mégis, kinek az élete: Centrál • Vaknyugat: Átrium filmszínház • Vágyvillamos: Radnóti • Meggyeskert: Örkény).

És egyre bővül mind a két lista.

Aki tényelegesen ismer, tudja, hogy nagyon ragaszkodó ember vagyok. Hálás, ha valaki felnyitja a szemem, tanít vagy nevel. Na, a Katona ezt mind megtette; csak egyszer rá kellett bukkanni. Lényegi kérdésekre hívta fel a figyelmem és megtanított a szürke társadalomtól eltérőbben gondolkodni. Teret engedett annak is, hogy egy kedves, érdemi dolgokat közvetítő emberrel találkozzam; közelebb engedett, beengedett egy kicsit a színházi miliőbe. Láthattam néhány háttérbeli mozzanatot, amit kevesen láthatnak. Igen, ez megint rajongás vagy talán jobb szóval úgy lehetne kifejezni, hogy felnézni valakire, tisztelni valakit. Ez úgy hiszem, valamilyen formájában minden embernél jelen van. Így hát miért is szégyelleném? Hisz vannak, akik teljesen megfoghatatlan dolgokért, emberekért „rajonganak” akár több ezer kilométer távolságból.

Ez az én részemről talán egy bölcsebb, megfoghatóbb fajtája, s úgy hiszem, egy gondolkodó ember számára érthetőbb is.

Igen, ragaszkodom és rajongok. Mert hálás vagyok a Katonának. Felnevelt.

Akármikor, ha arra felé biciklizem és lerakom a biciklim a tárolóban vagy leszállok a hetes buszról a Ferenciek terén (ami a szemem láttára öltött új külsőt) és elhúzódik előttem a fotocellás ajtó vagy még inkább, ha lemegyek a Kamra lépcsőjén, megfog valami.

Mosolyra kerekedik a szám és selymesen bizsereg a szívem. Jól érzem magam és tudom, hogy minden itt eltöltött perc érték.

/2014. március/