Jövő síkja, a múlt írja!

Jövő síkja, a múlt írja!

Múltbeli történések, szelíd pillanatok,

Bennük rejlik gondolatom, mikkel elillanok.
Nincs könnyebb, mint felidézni ezeket,
Érdemes megtartani, tűnődni ezeken.
Boldog pillanatok emléke,
Fog átsegíteni a jövőben,
S most a jelenben.
Képességünk, ó bárha volna,
Hogy rájöjjünk, hol volt megromlásunk volta.
Jobb lenne még ennél is,
Ha mintegy gépként a múltba vissza térnénk.
A kor melynek síkja, boldogság ösvényén,
Ment az ember, s haladt rajta boldogan;
S ő útját gondosan bejárva,
Bolyong most, boldogságtól elzártan.
Kitaszítva, várja múltba merengő
Gondolati, mint nap elmúlását.
Mint égi fűz, mi engem szomorú kínba űz,
Jelen, múlt, jövő, korunk megváltoztathatatlan síkjai,
Mert ha valami a múltban elveszett,
Azt nem lehet a jövőben megjavítani.
Ha tudós lennék, vagy feltaláló,
Bár sosem terjedt eddig álmom,
Időgépben utaznék, csak egyszer is, de vissza,
S mi múlt emléke, s egyben fájdalma,
S jövőm álmodottja,
Mint egy szivacs lennék, és párja a kréta.
Letörölném, megrajzolnám újra,
Életem történéseit, s élném újra, de immáron boldogan.
Az emberiséget már nem, így magamat kell immáron,
Újra írnom, s optimistán látnom.
De míg csak lassan hervadozik fejemben az a sok virág,
Minek emlékében, ha nem is az egész világ,
Páran de, vagy még csak annyi se,
Őrzöm emlékét a szívemben,
(Sajnos), Amíg világ a világ.