Félénk álom

Félénk álom

Üres gondolatok keringenek fejemben,

Köztük bolyongok sötétségben.

Ezer gondolat, mi csak egy témához vezet,

Álmom, folyamatosan erre evez.

Merenghetek hosszan dolgaimon,

De nem lesz másképp mondani valóm.

Ezerszer próbáltam, és futottam is neki,

Hogy kiterítsem magam elé lapjaim.

Félek, hogy ha nem mutattam volna meg a lapjaim,

Most könnyebben telnének napjaim.

Lehet, előbb is könnyebb lett volna így,

De volt egy szív, ami egy történetet írt.

Álmom vele játszott,

Szaladgált és fogócskázott;

Eljátszott a gondolattal,

Milyen lenne úgy, mostanában.

Senki sem tudja magának megígérni,

Megpróbálni azért kell, hátha szabad utat ad.

Belebukunk olykor képzeletünkbe,

Mit próbáltunk beültetni életünkbe.

Maradt még egy csepp erőnk,

A belefáradt tetteinkből;

Így takaréklángon próbálkozunk,

Ha megváltoztatni nem is, de színesebbé tenni álmunk.

Van, hogy elszomorodunk,

Mert visszanézünk, s látjuk,

Próbálkozásaink, mint búvár,

A víz alá buktak, s most a mélyben úsznak.

Szelíd mosollyal az arcunkon,

Mosolyogunk, s úgy kell gondolnunk,

Ez a mi bajunk, s eljön majd az a nap is,

Mikor mindent elfelejtünk, s boldogok leszünk mi is!

Silány látszatát kelteni annak,

Hogy boldogok vagyunk mind azzal, amink most van.

Lehet, de nem érdemes,

Így nem magamat mutatom, vétkesem.

Szomorúságunk az, mi elmúlt,

S minek jeleit látjuk,

Ami szemünk előtt bolyong,

Repül el, mind madár a szárnyain.

Tudjuk bár, jobb lenne, ha szívünk is feledne,

Akkor is emlékek jutnak az eszünkbe.

Miket kötünk valakihez/valakikhez, kiknek tudtára adtuk,

Örökre élni fognak bennem.

Látom, mit kellene, hogy tegyek,

S ha tenni is merném, félnék.

Egyszer már baj keveredett,

Abból, hogy kimutattam az emlék is fontos nekem.

Vissza kell fognom magam,

Szívem még nehezebb.

Ha volna képességem, szimplán,

Gondolataimmal tennék jót, azokat lélekben átküldve.

Nincsen, így merengek tovább az unalomban,

Mi közbe más nem, csak múltam pottyan.

Még jobban eszembe jut,

Mind mi elmúlt, mind, amit álmodtam.

Várom a pillanatot,

Mikor evidens lesz, hogy kimutatom;

Nem mást mi előtte történt,

Ez csak néha adódik, s történik így.

Tipródom, mert mást tenni nem tudok,

Fejem, hogy ne lássak, a földbe dugom.

Szemem csukva, leragad,

S álom világa magával ragad.

Álom, mi a legszentebb,

Mit igazán senki nem fejtett meg.

Merész kívánság bár,

De mégis várom a csodát,

Hogy álmom a beteljesülés kapuját boldogan átlépje!