Elfelejtett kincseink
Elfelejtett kincseink
Egy kis mag száll az ablakba
a sarokban meg-megpihen,
szárnyával kopogtat, úgy liheg,
mondja: fázik a harmatban.
Újabb magocska ül ide
forgószél repítette át,
átrepülte Európát,
máshol nem szívesen pihen.
Szívük melege felsóhajt,
hisz érzik a föld illatát,
legelők friss nyírt szavát,
rajta zengő marhaszólam.
Keringtek a Citadellán
s a négy kőoroszlán alatt,
Margitszigeten nyúl szaladt
vígan meg is fogták netán.
Megültek a Gellért-hegyen,
borozgattak fent a várban,
Hősök tere, Halászbástya,
a Duna parton hal nevet.
A szél hátára pattannak,
várja őket a cseppkőbarlang
s szőlőre vigyáz Hold és Nap,
Tokaj, Balaton, Bükk alja.
Alföld nagy pusztasága,
gyümölcsök ágyas otthona,
delet ütött már az óra
nagy gémeskút délibábja.
Vonat tetején utaztak,
így jutottak Paksra, Pécsre,
látták a Dzsámit sötétben
s lakatot tettek a falra.
Vitte őket a szél újra,
csak hullámzott a Balaton,
vitorláztak a nagy tavon,
etettek kiskacsát, s ludat.
Tapolcai tavas barlang,
itt szép, meghitt környezetben
gyönyörködtek ölelkezve,
majd egy borral szárítkoztak.
Tovaintenek a kompról,
úti céljuk Füred, s Veszprém,
a várból a Viadukt szép,
állatkertben majom tombol.
Megálltak még Fehérváron
sétáltak a macskakövön,
majd újra vonatok között,
leszállás pesti vágányon.
Itt ülnek ismét előttem,
magyar borral elmélkednek
népdalokat énekelnek,
dalolnak a lágy szellőbe.
Szálltak minden szép hely felett,
várak felett, hidak alatt,
nem szállnak tovább. Maradnak.
Lent sárga villamos csenget.
/2013. április 25./
https://youtu.be/5PoIKajAckM
