Egy rózsa nevében

Egy rózsa nevében

Reményeim sír alatt fekszenek.
Csak az emlékek élnek.
Minden nap, felhő vagyok,
Esik az eső belőlem;
Tagadni nem tudom.

Szikkadt kis palánta.
Táplálták, szerették. Meghálálta.
Eltűnt a kertésze.
Kókadtan, görnyedve várja,
Hátha vissza jő boldogsága.

Rózsa volnék?
Nem tudom.
Én téged virágként óvtalak
Szeretni akartalak,
S átölelni, hogy boldogságot adj.

Menedék vár, mi olyan volt
Teljesen összedűlt, elveszett, eltűnt.
Felhő sír mindenkor,
Átérzem, mily' jó érzés mikor átkarol;
Mégis eszem már szívem előtt zakatol.

Vonaton utazna kertészem.
Ha rábukkannék elvétve?
Nem is kérdezném!
Már akkor törődne velem,
Ha meghálálhatnám neki;
Csak ha rózsa lehetnék virágos szívében!

Rózsa, bizony, szép virág,
Kertész, bizony jó ember;
Kit rózsa, s növény csak szerethet.
Mégis két legszomorúbb szavuk marad:
a Ha... és a ....Csak!