Biztonságban Pocakkal

Biztonságban Pocakkal

           Alig kelt fel még a Nap, vízcseppek törik meg a napfényt a fűszálakon. A két kis nyuszi mégis már kint ugrabugrált a hátsó veteményesben. Vígan fogócskáztak és bújtak el a káposzták között, s mikor kifáradtak a mókában, egymás mellé feküdt a két jó barát és a napsütötte eget csodálták. Süti Pocak és Sapka Manó, találkozásuk óta barátok, sokszor kacarásznak és hancúroznak együtt kint a réten. Pocak, a reggeli bújócska közben felfigyelt egy közeli cukorrépa ültetvényre, és elhatározta, hogy barátját is meglepi az ínyenc takarmánnyal. Mielőtt felkerekedett, megígérte Manónak, hogy siet, és hamarosan már lakmározhatnak is.

             Kezdett nyugovóra térni a Nap, egyre hűvösebb lett, de Pocak még mindig nem tért vissza. Manó, lecsücsült az egyik káposzta tövébe, hogy ne fázzon annyira. Sokáig várt pajtására, végül az éjszaka közepén elaludt. Álmában, visszatért Pocak és haza bandukoltak.
          Mikor reggel Manó kinyitotta szemecskéit és eszébe jutott hol is van, rájött, hogy csak álomvolt, s Pocak még mindig nem talált vissza. Nagyon megijedt és hiányzott neki a barátja, szerette volna újra látni. Nem tudta mitévő legyen. Mi van, ha elmegy megkeresni barátját, de ő közben visszatér a megbeszélt helyre? Gondolta vár még egy kicsit. Hosszúnak tűnt számára az idő, míg barátját várta, s a percek, amiket aggodalommal töltött el. Hullottak a könnyei. A füvet itatva csak sírt és reménykedett.                                            
          Egyszer csak feltűnt Pocak a távolban. Észre vette Manót, s elindult felé. Mikor odaért, ránézett, s látta, hogy barátja nagyon szomorú és sír. Manó nem tudta eltitkolni, kétségbeesését, elkeseredettségében megölelte pajtását. Pocak szorosan átölelte barátját, s próbálta karjaiban megvigasztalni, de Manó arcáról csak sűrűn peregtek a könnycseppek.

Pocak nem tudta miért szomorú pajtása. Megkérdezte Manót, hogy mi bántja, de barátja nem tudott válaszolni, csupán azt mondta, megijedt, hogy mi történhet barátjával. Már egy ideje ölelte egymást szorosan a két barát, s Manó nem merte elengedni Pocakot, mert így biztonságban érezte magát.
          Mikor egy idő után, Manó is megkönnyebbült, maguk után vonszolva a cukorrépákat, ami miatt pocak annyit késlekedett, haza ugrándoztak. Manó nagyon hálás volt pajkos kis társának, hogy biztonságot nyújtott neki a rosszkedvében és, hogy meg tudta vigasztalni. Manó boldogan, bár még mindig egy kicsit fájó szívvel aludt el, de jó érzéssel töltötte el, hogy egy ilyen jó barátja van, aki szimpla, őszinte ölelésével menedéket tud nyújtani számára.

/Eredeti változatot javítva/